A bűnmegelőzés javulásáért
2004. december
A kormányok egyik legfontosabb célja a bűncselekmények számának csökkentésén túl a bűncselekményektől való félelem csökkentése is.
Szakértőink kiterjedt tapasztalatokat szereztek a különböző büntetőjogi és igazságszolgáltatási szervezetek működésének fejlesztésével kapcsolatban, dolgoztak már együtt rendőri szervekkel, ügyészségekkel, a feltételes szabadlábra helyezésért felelős szolgálatokkal, fiatalkorúakkal foglalkozó intézményekkel és különböző szintű bíróságokkal.
Eddigi szakértői, tanácsadói munkánk középpontjában a három legfontosabb terület volt:
a megelőzés és elrettentés,
az elfogás és ítélkezés,
a rehabilitáció és a visszatérés a polgári életbe.
A kiindulási helyzet felmérése, elemezések, majd javaslatok megfogalmazása, illetve a javasolt fejlesztések bevezetése és a változások kezelése az, amire munkánk a legtöbbször kiterjed.
Ügyfeleink sikerei, a velük közösen elért eredmények, a hatékonysági és eredményességi mutatóik folyamatos javulása, valamint ügyfeleink ismétlődő elismerése erősíti bennünk a meggyőződést, hogy módszeres tanácsadói munkánk is hozzájárul a visszaeső bűnelkövetők számának csökkenéséhez.
Ha szeretne választ kapni a „Hogyan érhető el mindez?” kérdésre, keresse munkatársainkat!